Rólam

 

Kuzma Ádám vagyok, személyi edző, versenyző! 1988-ban születtem és kiskorom óta folyamatosan sportolok. Általános iskola 5. osztályától kezdve sporttagozatra jártam. Rengeteg futó-, atlétika- és csapatversenyen vettem részt. 2001-2005-ig igazolt focista voltam az RTK (NB1), majd a Rojik FC focicsapatban. 2005-től konditermi-, csoportos- és küzdősport edzéseket végzek heti rendszerességgel. 2016 óta férfi fitness model versenyzőként készülök hazai és nemzetközi versenyekre. 2018-ban kategóriámban Európa- és Világbajnok lettem. Szintén 2018-ban létrehoztam a saját egyesületemet (Team CoachKuzma), melynek keretein belül versenyfelkészítéssel is foglalkozom! 2019-ben ismét Világbajnokságot nyertem illetve megszereztem az amatőr olimpiai címet kategóriámban. 2019 óta MTB versenyzőként is tevékenykedem a sportban. Továbbá aktívan túrázok és snowboardozok. Jelenleg Gödöllőn tartok edzéseket, saját személyi edző stúdiómban.

Végzettségemet tekintve, 2014-ben jelesre vizsgáztam személyi edző szakon. Rengeteg továbbképzésen és tanfolyamon vettem részt a sport területén (részletesebben megtekinthető a végzettségeim menü pont alatt).

Tanulmányaim és érdeklődésem révén számos kapcsolatot építettem ki a sportban, tehát lehetőséged nyílik a magasabb szintű edzésekre, versenyekre is!

Amennyiben szeretnél eredményesebben, célirányosan és profi szinten edzeni, keress fel nyugodtan!

Elérhetőségeim:
06-20-512-16-62
coachkuzma01@gmail.com

Facebook: Kuzma Ádám

Instagram: coachkuzma

„Céljaid elérésében semmi nem akadályoz, csak a motivációd hiánya. Azt pedig együtt megtaláljuk”